Gyártó: Focus Fox (2022)

Oktató Kisfilmsorozat

Nagy öröm és kihívás volt számunkra, hogy részt vehettünk az MVM számára készült négy részes animációs kisfilmsorozat megvalósításában. A projekt célja az volt, hogy gyermekek számára közérthető és szórakoztató módon magyarázzon meg aktuális és fontos, energiával kapcsolatos témákat.

A kisfilmek alapja egy már meglévő narrációs szöveg volt, amelyhez komplett animációs és vizuális koncepciót kellett kidolgoznunk. A PixieBug Stúdió feladatai között szerepelt a forgatókönyvírás, rendezés, látványtervezés, digitális kompozitálás vagyis a filmek végső megvalósítása. Az animációs munkát Moho-ban Attila Kisgáti készítette, míg az illusztrációkat Gábor Adonyi rajzolta meg. A karakterek már a rendelkezésünkre álltak, hiszen az MVM csoport már több felületén is őket használják ahhoz, hogy barátságosabbá, közvetlenebbé tegyék a kommunikációt a végfelhasználók felé.

A hangutómunkát a Focus Fox csapata valósította meg.

Büszkék vagyunk rá, hogy egy olyan sorozatot hoztunk létre, amely nemcsak vizuálisan igényes, hanem oktatási szempontból is értékes és élvezhető a fiatalabb közönség számára.

📌 Ha hasonló projekten dolgoznál velünk, lépj kapcsolatba velünk!

 

További elkészült filmek a sorozatból:
(Sajnos az egyik epizódot technikai okok miatt nem tudjuk publikusan bemutatni, a többi három film elérhető és remek referenciát jelent a stúdiónk munkájára.)

Share Project :

More Work